Szerző: Mirelle
„A hajam. Na, igen. 11 éves korom óta van egy boldog, de picit se vele, se nélküle viszonyom a fürtjeimmel…
Kislány koromban lágyan omló gesztenyeszín loknis, anya által szigorú fonatokba rendezett hajam kevés gondot okozott. Reggel anya vasmarka befonta, aztán az estig úgy is kellett, hogy maradjon. Nem lazultunk, a poroszos szemlélet és a rend szeretete ezt diktálta, már annak is örülhettem, hogy anya lánykorában olyan nagyon dívó fél méteres szatén masniktól megmenekültem.
Mikor végre átvettem az önrendelkezés jogát a hajam felett, addigra az – teljesen suttyom módon – hangszínt váltott, meglepően göndörré és közepesen sprőddé nemesedett, én meg az elfogadás hosszú és rögös útjára léptem.
Szerettem is, hogy göndör, meg főleg nem. Nagyanyám ezeréves hajbodorító vasait a bojler őrlángjában melengetve égettem szénné tincseket, lakkoztam és vágtam, festettem és csavarókra tekertem, majd nagyjából a gimnázium végére kialakítottam egy rém kényelmes, de kissé igénytelen megoldást: hagytam félhosszúra megnőni, majd az egészet feltornyoztam a fejemre és egy franciacsattal (jó naggyal) rögzítettem.
Egy fél évtizedet így le is tudtam fodrászatilag, majd vágattam, festettem, nagy és kisebb körkefékkel, hajszárítóval bohóckodva kihúztam, bekanyarítottam, tűztem. Végül extrém hosszúra növesztettem az esküvőnkre és a nők érkezte után rövidre nyírtam.
A divat diktálta színeket kerestem, de a formát a hajam maga adta, egyszerűen nem volt hajlandó bizonyos stílusokba belemenni és minden igyekezetem azonnal semmivé lett, ha kicsit párásabb levegővel találkozott. Így értem el a pandémiáig, az unalomba vesző hosszú hónapokban a hajam csak nőtt, afféle mementójaként a semmibe hulló időnek és mire újra kidughattuk az orrunkat a világba, addigra megint kontyba fogható, formázható hosszra tettem szert. A kamaszkori lelkesedésem azonban már elmúlt, semmi pénzért nem adtam fel az éjszakai nyugalmamat néhány csavaróért, és nagyjából az első – nem fodrász általi – beszárítás során döbbentem rá, hogy sokkal rövidebb a kezem és rosszabb az erőnlétem, minthogy képes legyek a lágyan omló, befelé ívelő tincseim megalkotására, még akkor is, ha tökéletesen van formára vágva a hajam.
Ekkor kezdem el keresgélni a neten. Sejtettem, hogy van rá megoldást, hogy valaki már rájött arra, hogy a nők karja nem elég hosszú és a fodrászok rutinja is hiányzik a repertoárjukból, de mégsem akarnak lemondani a rendezett kinézetről. Kutatásom eredményeként futottam bele a forgófejes kefékbe, amelyek széles választékában jó ideig bolyongtam, majd megtaláltam a Rowenta Ultimate Experience sorozatban található kefét, amivel tényleg professzionális eredményt lehet elérni.
A kefe fejlett Style Assist módja és az automatikus beállításai mellett a választható kefefejek is mind azt a célt szolgálják, hogy különösebb erőfeszítések nélkül, percek alatt olyan frizurába szárítsam a hajam, amiről lazán gondolhatnánk, hogy a fodrászom kezei alkottak. A kefék kialakítása nem véletlen eltérő, hiszen nem mindenki az én teljesen önálló életet élő hajammal van megáldva, amit nagy kedvesen hajlamos rakoncátlannak nevezni a marketing, de ilyenkor azért érződik, hogy a szövegíró haja inkább egyenes, mint „rakoncátlan”.
Egyszóval, a nehezen kezelhető haj mellett a ritkásabb, a fejtetőre lapulásban fekete öves hajat is felrázza a szerkezet, a tövétől emelve meg a hajszálakat és a rövidebb, de beszárítást igénylő hajak, frufruk is kaptak egy saját speciális kefét.
A kefék mellett stílusban is perfekt a gép, előre beépített programjai megfelelő hőfokot és forgási sebességet biztosítanak, valamint ionizál is, ami lássuk be, kifejezetten hasznos, ha egy ilyen hajformázás után nem szeretnénk úgy kinézni, mint aki belenyúlt a 220-ba. Az ionizálás eredményeként a fényessége és a formatartásra való hajlama is nő a hajunknak, ami – valljuk be – szintén pozitívum.
Egyszóval ki lehet dobni végre a különféle műanyag és szőr keféket, a kis és nagy vasakat, el lehet tenni a hajszárítót is mélyre, a Rowenta Ultimate Experience megbirkózik a hosszabb és rövidebb hajak – szalon minőségű – formára szárításával, anélkül, hogy túlhevítené, károsítaná azt.
A fejünk hátsó részén lévő tincsek kézleszakadás nélkül, szépen alakíthatók, a programokban meghatározott hőfoknak megfelelően nem csak beszárítja, hanem – hidegebb levegővel – tartóssá is teszi a megalkotott loknikat. Kell ezeknél jobb indok?”
